A fehérvári Gül Baba
Szeretek a Belvárosban sétálni. Azt gondolom, minden zugát ismerem, de mindig akad felfedeznivaló… A minap összefutottam egy kedves ismerősömmel, aki megkérdezte tőlem: „És a fehérvári Gül Babát ismered?” Kifogott rajtam, nem is hallottam róla, csak az igaziról, aki 1541-ben harcos muszlim szerzetesként érkezett Budára. Nem biztos, hogy valódi rózsái miatt kapta a „Gül” előnevet, mint inkább a turbánforgóján viselt rózsajel miatt, mely átvitt értelemben Isteni Rózsát, beavatottat jelent. Mivel mindketten ráértünk, így ismerősöm megmutatta azt a Lakatos utcai házat, melyet tulajdonosa – akit méltán hívhatnánk a Rózsák Atyjának -, szebbnél szebb rózsákkal ültetett körbe.
A futórózsa kúszónövény: nincsenek csavarodó kacsai, mint a szőlőnek vagy szívókái, mint a borostyánnak. A futórózsák csak akkor futnak, ha valaki segít nekik a kúszásban és a kapaszkodásban, ezért a fehérvári Gül Baba nagyon gondosan, kis pántokkal rögzítette a falhoz a hajtásokat. A növények pedig a napfénynek és a gondozásnak köszönhetően belakták a falat. Gül Babának a ház Rózsa utcai oldalán azonban nehezebb dolga akadt: éjszakánként, a közeli vendéglátóhelyről kisétáló vendégek ugyanis háza tövében – a sörfogyasztásnak köszönhetően - sajátos locsolkodásba kezdtek, melyet megsínylettek a hajtások, és nem fejlődtek a rózsák. Egy napon azonban a műintézet felgyulladt, s bár a tüzet a hordókból kiömlő sörrel végül eloltották, de felújítás miatt egy hónapig zárva tartott a söröző. Ez az egy hónap pi-pihenő kellett ahhoz, hogy a csipkerózsák végre szárba szökkenjenek. Ma már ezen az oldalon is ott illatoznak a rózsaszín és fehér virágok. Mivel a történet felkeltette az érdeklődésemet, becsengettem Csukly Zsolthoz.
- Ennek az utcának a neve eredetileg Rózsa Ferenc volt, csak a Ferenc már az idők során elhalványult, s maradt Rózsa… egy olyan helyen, ahol egy deka rózsa sem nőtt. Így kézenfekvő volt az ötlet, hogy rózsákat ültessek. Egyrészt szeretem őket, másrészt harc a graffiti ellen, de azt nem gondoltam volna, hogy a virágoknak köszönhetően turisztikai látványosság lesz a házam. Egyszer bekopogtatott hozzám egy kertészmérnök azzal, hogy hadd nézze már meg a rózsáimat, mert a katalógus szerint ez a fajta nem nő meg ekkorára, de szerencsére a rózsáim nem olvasnak katalógust. Esküvői fotózás, egy harmonikás kislány első videója, japán turisták… csupa érdekes emberrel találkozom a virágok révén. Rendszeresen hoznak ide óvodai csoportokat is, és az óvó nénik elmesélik Csipkerózsika történetét. Egyszer az egyik csoportnak kivittem egy kis málnaszörpöt, hogy megkínáljam őket, mire az egyik kisfiú elszörnyedve nézett rám: „Te vagy a királyfi?”- jobbnak láttam hát, ha visszamegyek a házba, sőt, érdeklődő anyósomnak is azt mondtam:”Mama, most ne nézzen ki az ablakon, mert különben a mesének befellegzett….”
A rózsák olyanok, mint a gyerekek. Nem kell őket mindentől megkímélni, hagyni kell őket egy kicsit szenvedni, hogy ne csak felszíni gyökereket növesszenek, hanem mélyen gyökerezzenek bele a földbe, az életbe. Az első rózsa, ami egész gyermekkoromat meghatározta (fehér falon piros virágok) az itt nőtt, a belső udvarban. Nagyapám halála után szerettem volna elajándékozni, mert kicsi volt neki a tér. Csodálkoztam is, hogy egy elhanyagolható méretű faládából hogyan nőhet ki egy ekkora példány… Amikor a szállításra került a sor, és megemeltük a ládáját, akkor jöttünk rá, hogy a rózsa gyökere áthaladt a faládán, át a betonon, a beton alatti bitumenes rétegen, és belekapaszkodott az altalajba, ami nem más, mint sitt: a középkori Fehérvár diribdarabos törmelékföldje, melyen ez a többszáz éves ház is áll. Az élet él, és élni akar: csoda, hogy ezek a mostani virágok élnek, mert én tudom, honnét szívják a tápanyagot, és milyen kevés elég nekik az élethez.
A fehérvári Gül Baba, Csukly Zsolt méltó a rózsajelhez. Beavatott, aki rejtetten vesz részt a város életében, a katalógusnak ellentmondó, és középkori törmelékből előnyúló virágaival életörömet ad az úton járóknak.
Írta: Sohonyai Edit
