Programkereső

Kétszáztíz négyzetméternyi segítség

  • 2019.12.16.

kipróbáltuk a TeremNeked-et

Jó párszor kerültem már olyan helyzetbe, amikor bizony elég nagy gondot jelentett, hogy hova szervezzünk meg egy népesebb családi, vagy baráti eseményt. Volt, hogy a gyerek kis osztálytársait hívtuk volna meg szülinapi zsúrra, de egyszerűen minden játszóházban teltházat jeleztek aznapra (ezért végül, némiképp hazárdírozva és bízva a jó időjárásban, egy erdőszélre telepítettük a bulit), máskor egy kertbe kellett bekönyörögnünk magunkat egy csapatépítőre, ami aztán a pont aznap leszakadt égnek köszönhetően el is maradt. Nem csoda hát, hogy az én fejemben is megfordult: nagyon kéne egy bármikor könnyen elérhető, sok funkciós rendezvényterem a városban… És most már van is.

Kép forrása: TeremNeked/Facebook

Georg Jánost jó pár éve ismerem, a vállalkozó szellemű fiatalember adta Fehérvárnak a legelső szabadulószobát, az Escape-t a közelmúltban, manapság pedig párjával közösen egy másfajta vállalkozást gründolnak, megalapították a TeremNeked rendezvényhelyszínt, a Gyár utca 23-ban. Jánoséktól kaptunk egy kedves felajánlást a hely kipróbálására, íme a tapasztalataink:

1.    A TeremNeked-et tényleg egyszerűen meg lehet közelíteni, mert a Mártírok útjáról bármelyik irányból ráfordulhatunk a Gyár utcára (a városközpont felől van besorolósáv), s máris megtaláltuk a helyet. Szombat este lévén ugyan az utcában is leltünk volna parkolóhelyet, mégis nagy mázli, hogy az egyszintes épület körül bekerített parkoló van, ahol 15 autót is letehetünk biztonságosan, s anélkül, hogy az utcában élőknek plusz terhet jelentenénk.

2.    A második szinten lévő helyszínhez lépcsőn jutunk el, akadálymentesítés egyelőre sajnos nincs, kár, hogy annak idején, az épület első kialakításánál erre nem gondolt az építtető. A mellékhelyiségeket viszont nem dugták el a létesítmény legvégébe, érkezéskor, a kabátok elhelyezését követően azonnal igénybe vehetők a mosdók. Tágasak, tiszták, van pelenkázóasztal is, a kisbabásoknak.

3.    A TeremNeked akár 210 négyzetméternyi lehetőséget is ad a látogatónak, egy kifejezetten nagy és egy másik, intimebb részre tagolva a helyet. A padlófűtéses nagytermet jelenleg is rendszeresen használja egy táncstúdió, a kisebb, padlószőnyeges rész inkább amolyan ücsörgős, beszélgetős hangulatú.

4.    Ami kifejezetten szimpatikus, az a széles körű felhasználhatóság. A vállalkozók elképzeltek ide gyerekeknek szánt kincskeresős játékot – ezt igény szerint meg is szervezik. Nem csak születésnapokat lehet itt tartani, hanem akár egy kiállítást is megrendezhetünk, vagy ha akarjuk, a saját koncertünkre is leültethetjük az ismerőseinket – itt van rá hely. Ha előadást tartanánk, egy elég nagy méretű, belógatható vetítővászonra akár vizuálisan is megjeleníthetjük mondandónkat. De csapatépítést, oktatásokat, állófogadásokat is elképzeltek ide a vállalkozók. Ha valaki belső fotózásra szeretne alkalmi műtermet, vagy próbálna egy színjátszó csapat, ilyen célokra is kibérelhető – árat mindig egyedileg fogunk kapni az adott programhoz, de vannak napi, heti, havi árcsomagok is.

5.    Az ötletgazdák elég rugalmasak ahhoz, hogy az adott célhoz, programhoz megvalósítható legyen a szükséges átalakítás. Ha dekorálni kell, itt lehet. Ha le kell ültetni ötven embert, rendelkezésre állnak székek, s vannak nagyon helyes puffok is. Vagy vannak tükrök, ha tánc közben nézegetni akarjuk magunkat.

6.    Ráadásul az ide szervezett programokkal például van lehetőségünk jótékonykodni az ünnepek előtt! Jánosék ugyanis meghirdettek egy, a KRESZ-re alapuló valós kvízjátékot: december 22-én délután garantáltan vidám játékban lehet részt venni és az ezer forintos, a 90 perces programért jelképesnek számító részvételi díjat a szervezőkön keresztül a helyi állatvédelemnek felajánlani. (Jánosék ugyanis állateledelt, felszereléseket vesznek majd a pénzből.) A jó ügyet szolgáló akciókat, művészeket, civileket amúgy is felkarolják és teremhasználati lehetőséggel segítik.

(A TeremNeked megtalálható a weboldalán és a Facebookon.)