Fehérvári? Nem venne egy Bauhaus-villát?
Nem először árulják a történelmi belváros egyik modern, de építészetileg talán legpatinásabb épületét, a várkörúti Molnár-villát. Székesfehérvár egykori főépítészére, Molnár Tiborra születésének akkori, 111. évfordulója alkalmából 2015-ben nagyszabású tablókiállítással emlékezett a város a nevezetes épület előtti várkörúti járdarészen. Most pedig eladó az épület – a meghirdetett szép összegért bármelyik hétköznapi fehérvári halandó válhatna az impozáns ingatlan tulajdonosává.
De miért kellene nekünk éppen egy Bauhaus-ház, mikor manapság egyébként itt is, ott is gomba módra nőnek ki a sokkal modernebb társasházak a városban? Nos, akkor először is menjünk vissza egy kicsit oda, mi is jellemző ezen építészeti stílusra és miért fontos ez nekünk még 2017-ben is?
1. Korunk divatját (az építészetit is) nagymértékben befolyásolja az újra felfedezett modernizmus (például, mivel a stílusra jellemző lapostető alapkövetelmény, nem kell bonyolult tetőmegoldásokkal vacakolni).
2. A Bauhaus „ideológiailag” is könnyen befogadható, eredetileg ugyanis a kisemberek lakásproblémáira kívánt megoldást nyújtani.
3. Ugyanakkor haladó is, hiszen szakított minden történelmi és hagyományos formaelemmel – párkánnyal, profillal, és elvetette a díszítményeket. (Szóval olcsóbban kihozható.)
4. Abszolút lakható épületek jönnek létre: minden lényeges helyiség egy közös, látványos, tágas, világos térben összpontosul, mégis megvan a lakók intim szférája is. (És a meglehetősen nagy méretű terasz is alaptartozék.)
A szép kort megélt egykori városi főépítész (1904-1990) egyébként saját és családi célra tervezte a Várkörút 11. szám alatti villát, amely az 1930-as években épült meg. Az árnyas fák által takart ingatlan kerítésén a mai napig ott van a neve is, így egy-egy várkörúti sétán a jelen építészgenerációja is érezheti/érezhetné az ügy fontosságát: átvenni Molnár Tibor stafétáját.
De térjünk most vissza az építészről az építményre -- bár a néhány hónapja még ott működő pénzintézet kuncsaftjain és dolgozóin kívül valószínűleg meglehetősen kevesek látták eddig, hogyan is néz ki belülről a villa. Sajnos nem nyújt jó eligazodást az ügyletet bonyolító ingatlaniroda sem, az ingatlanról szerepeltetett, furán semmitmondó fotóival. Az ember azt gondolná, egy ilyen építészeti örökség kiemelt szerepet kaphat a városi ingatlankínálatban, hiszen egy nem mindennapi ember keze nyomát, tudását, szellemi örökségét őrzi, s ha a falai között járunk, vagy kimegyünk a teraszára, s végig tekintünk például a hátsó kerten, talán még ott érezzük a városért fáradozó, épületekben, megújulásban, térben gondolkodó Molnár jelenlétét is. Ehhez képest lehangoló és illúzióromboló az utókor hozzáállása: az egykori bank még hátramaradt tucatbútorai, berendezési tárgyai, az elvégzett átalakítások – ahogy mondani szokás – már csak nyomokban emlékeztetik a látogatót a régi patinára, a stílus jellemzőire. Ma, ingatlanos szemmel az épület közepes állapotban van (bár 1999-ben felújították és a leírások szerint az eddigi használók is karbantartották), tehát a kifizetett 89 milliós vételáron felül valószínűleg jócskán költhetnénk még rá, míg saját igényeink szerint valóban élhetővé válna. A kétszintes épület nem akadálymentesített, viszont van egy szép kert és valóban kellemes méretű a terasz, 30 négyzetméteres. Az alsó rész külön bejáratú, elkülöníthető, így az egész ház kétgenerációsnak számít.
Ennyi a puszta ténylista, amelyet olvasva az ember szíve még nem feltétlenül dobban meg. A szívdobogás egy letűnt korszak nosztalgikus hangulatától kezdődne, amikor a Várkörút még valóban patinás része, korzója, kedvelt sétahelye volt a városnak, csodálnivaló épületeivel. S bár a város törekvése – pl. a forgalom minél nagymérvűbb tervezett kiszorításával – a Várkörút helyzetbe hozása, ismét a vasárnapi séták helyszínévé tétele, a varázs egyelőre még elmarad. Hogy mit szólna mindehhez Molnár Tibor, miközben az egykori lakhelye kerítésén lógó „Eladó” feliratot szemléli? Talán legyintene, vagy csak elismételné a 80-as években befejezett önéletírásában is megfogalmazott mottóját: „Életem vezérfonala szeretett városom szolgálata, szépítése, építése”.
