Födött éjkürt és olasz principál
Székesfehérvár szerencsére nem panaszkodhat, ami a helyi orgonákat illeti. Ott van a Bazilika monumentális hangszere, aztán a cisztereké, a Hermann Zeneiskolába épített, továbbá a Széchenyi úti református templom felújított hangszere, s a talán legszebb, a Szent Imre templomban található. Utóbbi az 1850-es években épült, hatalmas orgona, tetejéről még ma is úgy kalimpálnak felénk a puttólábacskák, mint létrehozásakor. A szépen felújított hangszeren hét közben egy húsz éves fiatalember is gyakorol és orgonistának készül, vagy orgonakészítőnek, vagy mindkettőnek.
A zene fegyelmezetté tesz. Más magyarázatot nem lelek rá, hogy lehet, hogy míg nekem már tíz perc ücsörgéstől kockára hűltek az ujjaim, majd lassan az egész testem az egyébként csodálatos Szent Imre templom karzatán, az orgona billentyűzetén ujjait futtató Májer Zoltán átszellemülten játszik egy remek francia darabot. Ez aztán nem a liturgiából megszokott egyszerű dallam, a szerző kihozza a hangszerből, amit lehet, s megdolgoztatja az orgonistát, Zoltán lába például úgy jár a pedálzaton, mintha ír sztepptáncos volna. Mielőtt leült játszani, gondosan lábbelit cserélt – mint mondja, a karakter- és tánccipőket árusító szaküzletek bizony az orgonistákra is szakosodnak, ez a típusú cipő ugyanis nagyban megkönnyíti a pedálokon „szteppelést”. A komoly fiatalember persze még egészen másmilyen cipőcskéket koptatott annak idején, mikor ötévesen először kezdet orgonákon játszani.
- Már kisgyerekként nagyon érdekelt az orgona. Otthon volt egy számítógépes játékunk, a Manó Muzsika, amely hangszerbemutatóval is szolgált, Bach-darabok részleteit lehetett meghallgatni. Ott találkoztam először a D-moll toccata és fúgával is…
Az érdeklődő kisgyermek saját otthoni kis elemes szintetizátorán hallás után megtanulta a híres Bach-szerzemény főtémáit, így mikor óvodásként édesapjával felmásztak éppen ide, a Szent Imre templom 2002-ben a Korb-orgonaműhely által felújított orgonájához, s igaz, pedál nélkül (amit ekkor még nem ért el) eljátszotta a nehéz darabot, mindenki lelkesen biztatta a kisfiút, folytassa a tanulmányait. Amellett, hogy a város összes orgonáját végiglátogatta és kipróbálta, közben rövidke darabokat maga is megpróbált komponálni, s amikor csak adódott, kereste az alkalmat, hogy orgonás eseményeken vegyen részt. Fehérváron találkozhatott Lehotka Gábor orgonaművésszel, aki ellátta tanácsokkal is: előbb tanuljon intenzíven zongorázni, sajátítsa el a technikai alapokat (ezt a Gorsium Zeneiskolában, Várnagy Andrea és Farkas Zsolt tanítványaként meg is tette), utána jöhet az orgonatanulás.
Zoltán jelenleg Korb Tamás és Varnus Xavér tanítványa, a honi „orgona-fenegyereknek” is tartott Varnus-szal elsősorban a zene hátteréről, filozófiájáról értekeznek. Általában a Szent Imre templomban gyakorol, de az adventi időszakban őt kérik meg, hogy orgonajátékával hívogassa a zeneszeretőket. Ilyenkor karácsonyi énekeket, dallamokat játszik. De templomi pályafutása is óvodáskorából kelteződik, hatévesen ugyanis éppen bement gyakorolni, mikor kiderült, nincs, aki az aznapi misén orgonáljon. A kisfiú összeszedte magát és eljátszotta az általa már ismert Bach-darabokat, de aznap a Harcsa van a vízben is felcsendült a hívek előtt…
Minden orgonának külön személyisége van a városban, mondja Zoltán. Másképp „viselkednek” a klasszikusnak tartott barokk orgonák, másképp a romantikusak, másképp a modernek. Ezért is izgatja az orgonálás mellett az orgonakészítés is, nemrég tett látogatást egy nemzetközileg is elismert magyar orgonaépítő cégnél – még nem döntött, melyik lesz későbbi felnőtt élete vezérfonala. Talán mindkettő.
Hallgatom Májer Zoltán orgonajátékát, s megtapasztalom, a karzaton uralkodó hideg ellenére mennyire bele lehet feledkezni a monumentális hangszerből előcsalogatott dallam finom futamaiba. Az orgonista által használt kis méretű hangszerrészen különös feliratok a lehetséges hangszínekről, mintha A szentivánéji álomban költötték volna őket: födött éjkürt, aeolhárfa, akula, olasz principál… A hátunk mögötti hatalmas gépezetben, a tenyérben elférő kicsitől a 5-15 méteres óriásokig valamennyi fémsípban jár a levegő, él, szinte lélegzik az egész szerkezet, az aranyfüsttel rajzolt boltozaton pedig még hosszan visszhangzik az utolsóként elhaló hang. Lehet szeretni, vagy nem szeretni az orgonát, csak egyet nem mondhatunk róla: hogy bárkit is hidegen hagyna, aki akár csak egyszer is hallja.
- Ugye, hogy ez a város legszebb orgonája? - kérdezi a gondnok hölgy, miután Zoli leadta az orgona kulcsát a sekrestyében. Még a muzsika bűvkörében járok, így csak bólogatok, hogy de még mennyire.
