Átsétálok a Plaza melletti hídon, tekintetem végigsiklik a rácsozatra erősített szerelemlakatokon. Milyen sokan szeretnének biztosak lenni a dologban, hogy mindig és örökké… Beszélgető kuckómba igyekszem, ahol egy érdekes téma és beszélgetőpartner vár rám: Áron, a randiguru, ki egy megcsalattatás-élmény, majd egy válás után vált szakemberré, és aki pár hónapos kislányával érkezik interjúra. Régóta érdekel a téma: miként lehet a negatív érzéseket, élményeket feldolgozni úgy, hogy ne állandó siralomforrásként tekintsünk rájuk, hanem hasznos tapasztalattá, áldássá váljanak életünkben? Áronnak sikerült. Válása után részt vett egy kommunikációs kurzuson, ahol csajozást tanult. Bár témánk a TOP 10 randihely Fehérváron, én mégis a legnehezebb kérdéssel nyitom a beszélgetést:
- Hogyan sikerült visszanyerni az önbizalmadat?
- Részt vettem egy előadáson, melynek során a tréner elővett egy bankjegyet: „Ki szeretné ezt a tízezrest?” – kérdezte. Mindenki feltette a kezét. Aztán a meglobogtatott pénzt összegyűrte. – Így kinek kell…? – ismét feltettük a kezünket. Akkor összegyűrve ledobta a földre, és rátaposott. – És most? – persze, hogy mindenki szerette volna, mert az értéke nem változott attól, hogy összegyűrték és megtaposták. Számomra ez jó példázat volt arra, hogy ha stabilan tudom az értékemet, és az ebbe vetett hitemet nem veszítem el, az egy olyan jó alap a csajozásnál, amire építhetek.
- Milyen randihelyeket ajánlasz a városban?
- Nem a randihely a fontos, hanem az, hogy mire használjuk – mosolyodik el Áron. A játék a lényeg! Bár a nők az érzelmi töltetet jobban tudják tárolni, ha kép is társul hozzá… És van itt egy ellentmondás: ha elviszem a lányt mondjuk a pilismaróti hajótemetőbe, a rozsdás hajótestek nem éppen romantikusak. De ha séta közben emlékezeteset alakítok, sokat nevetünk, attól kezdve az a helyszín akár romantikussá is válhat a számára.
- Milyen játékra gondolsz?
- Nem játszóteresre, bár… Szívesen ajánlom például a Haleszt, mert meghitten lehet sétálni vagy üldögélni, de mindenféle jó sporteszköz is van, amit közösen ki lehet próbálni. A mérleghinta különösen alkalmas a játékra, mert kizökkentheted, megnevettetheted vele a partnert. De a játék lényege a kontrollharc avagy… vagyis: kié legyen az irányítás?
- Dominanciaharc zajlik a férfi és a nő között?
- Igen, a nők folyamatosan próbálgatják a férfiak erejét. De ezt nem véletlenül kódolta beléjük az evolúció: minden nő tudja, hogyha úgy dönt, és eljön számára az idő, hogy anya legyen, akkor csak egy erős férfira bízhatja rá a gyerek, és saját maga sorsát. Egy gyermekágyas nő, és egy újszülött a lehető legkiszolgáltatottabb, legsebezhetőbb. Ezért keresik a nők az erős férfiakat. A férfiak manapság nincsenek könnyű helyzetben, tisztelet a kivételnek, de nem nagyon tudják, mi az a férfias viselkedés. Az oviban óvónőkkel, az iskolában javarészt tanárnőkkel találkozunk. Otthon főként anya van, az apák nagyon sokat dolgoznak, és kevés időt töltenek a fiaikkal. Tehát adott az első randi, mondjuk a Csónakázó tónál, ahol a fiú találkozik a lánnyal… Ha előjön benne a megfelelési kényszer, az a viselkedési forma, ami az édesanyjával, vagy a tanáraival működött, akkor máris eldőlt a kontrollharc, és nem a férfi javára. Ha nincs ösztönös férfiminta, azaz kezdeményezőkészség, kreativitás, amit követhetne, - ráadásul fél az elutasítástól, és emiatt nem mer játszani - akkor sakk-matt: a nőnek nem kell. Az elutasítástól való félelem igazi fájdalom és rettegés is lehet, amin csak sok gyakorlás segíthet. Keresni kell a lehetőségét annak, hogy nőkkel kerüljünk kapcsolatba: hogy elmúljon a közeledési pánik, és természetes legyen, hogy egy idegen nővel beszélgetünk. Az akadémián például olyan feladatot kaptunk, hogy a Pláza Mozinál állítsunk meg lányokat, és kérdezzünk tőlük bármi olyan dolgot, ami számunkra kényelmetlen. Ez lehet csupán annyi, hogy: „Meg tudnád mondani, mennyi az idő?” De egy olyan tanfolyamon való részvétel, amin főleg nők vannak, szintén ajánlatos. A randevú során bizalmat és vonzalmat kell kiépítenünk, ebből a szempontból ajánlom a helyszínváltoztatás trükkjét. Indítunk egy találkahelyen, mondjuk az Országalmánál, tovább haladunk egy kellemes, belvárosi sétát téve, miközben betérünk egy-két helyszínre, amit nem árulunk el a partnernek: „Gyere, én majd vezetlek!”- mondhatjuk. Az egy adott idő alatt több helyszín/élmény megélése érdekes paradoxont okoz: kialakul a „régóta ismerlek”- érzése. Szeretem a Menta Cafe & Lounge-t a bútorzata miatt. Meghitt kis sarkokat alakítottak ki, dívánnyal. Vagyis le lehet ülni a lány mellé, nem csak vele szemben.
- Miért probléma az, ha egymással szemben ül egy pár?
- Nehezebb hozzáférni a lányhoz! – neveti el magát Áron. Már az első randin muszáj hozzáérnünk a partnerhez, ráadásul humorosan egyértelművé kell tennünk a céljainkat. A vonzalomhoz, a szexuális ív kialakításához kellenek a játékos, mintegy véletlen érintések. A nem durva, frivol megjegyzések pedig azért fontosak, nehogy átcsússzunk a „Legjobb Barát” kategóriába, hogy aztán együtt shoppingoljunk a lánnyal, miközben nekünk sírja el a bánatát, miként alázta meg az a bunkó, akivel éppen együtt jár. A „Legjobb Barát” cím sajnos sokszor levakarhatatlan. Nagyon szeretem az olyan randikat, amik egy kicsit kalandosabbak. Ilyen például egy bringás kirándulás a Sóstói tanösvényre. Zegzugos erdei utakon lehet haladni, és van egy fapallókból ácsolt emelvény, amin külön próbatétel körbebiciklizni. A veszély mindig beindítja a csajokat. Egy efféle vadregényes helyszín egy csomó olyan megnyilvánulási lehetőséget kínál a férfinak, ahol megvillanthatja az ősi képességeit: a jó tájékozódást, ügyességet, vagy azt, hogy tud bicskával kenyeret szelni, vagy gallyakból tüzet rakni. Ezek a tulajdonságok számítógépen kommunikálva, vagy egy kávézóban nem biztos, hogy kiderülnek. Aztán visszafelé eltekerhetünk a Palotavárosi Tavakhoz, amelyek különösen szépek, főleg ősszel, a színek miatt. De ha már az évszakokról beszélünk, akkor téli helyszínként a Kori Liget erősen javallott, mert együtt van benne a veszély, és a játék, persze csak akkor, ha legalább egy kicsit tudunk korcsolyázni. - zárja a beszélgetést Áron, majd gyönyörű kislányával együtt elköszön.
Számít a helyszín? Hiszen ha két ember egymásra fókuszál, elmosódik minden más. Az egyik legmeghittebb tér Fehérváron: az Órajáték környéke. Az Órajáték mellett van egy lépcsősor felfelé, és egy sövénybokor takarásában egy eldugott kis pad. A szerelmesek búvóhelye. Mert valami mégis csak számít: hogy legyen egy hely, ahol elmosódhat minden más! (Sohonyai Edit)