Ilyen volt a fehérvár március 140 éve
Bűntények, bálok, bizottmányok – valamint öngyilkosságok és talányos üzenetek. Nagyon érdekes lapozgatni a 19. század végi fehérvári sajtót, amelyből nem csak azt tudjuk meg, 1876-ban milyen fejlesztésekről tárgyalt a tekintetes városi tanács, de azt is, mekkora hangterjedelme volt a színház primadonnáinak.
1876. március 1-jén a Székesfejérvár c. társadalmi hetilap (amely egyébként kissé kaotikus rendszerben, vagy 3, vagy 4 naponként jelent meg) azt kérte számon egy cikkben, miért nem tesz valamit a város „szépészeti bizottsága” a Püspöki Palota és a Szent Anna kápolna nagy mérvű dísztelensége (sic!) ellen, amely nevezett épületeket nagy mértékben rútítja. (Nem tudjuk, mire gondolhatott a szerző, hiszen a kápolna –építészeti stílusjegyeiből adódóan – magában hordozza a díszítetlenséget. Nem tudni, volt-e foganatja a szerkesztő kirohanásának, amelyet még megtoldott azzal, hogy „vetkőzzünk már egyszer ki a megszokott egyhanguságból s lépjen fel hatóságunk a szépészeti és jobb izlés tekintetéből, nehogy ország-világ gunyára templomaink környéke trágyadombok legyenek.” Ugyanezen lap pár nap múlva a városi sétányok állapotára pansazkodott, kiemelve a Vörösmarty tér és a felsővárosi sétatér gondozatlanságát.
Érdekes tudósítást olvashatunk az azévi bőgőtemetésről, amely az önkéntes tűzoltóegylet szervezésében a következőképpen zajlott le Fehérváron: „Az idei bőgőtemetés nem sikerült úgy,mint azt az előkészületekből remélni lehetett. Éjfélkor vonult a termeken keresztül a halottas menet,elöl a tűzoltók zenekara gyászindulót hangoztatott, s utána az álarczba bujtatott halottas kiséret. A bőgőt gyászlepellel leteritett Szt. Mihály lován vitte négy maskura, a bőgőn egy sirkoszoru feküdt fátyollal bevonva. A menet háromszor vonult keresztül a termeken, midőn a bőgőt a terem közepére helyezték, hol három papnak öltözött szinész: Kovács Elemér, Kőmives Imre és Kövesy rövid egyházi szertartást tartottak, és a bőgőt beszentelték. Azután Kőmives Imre, ki ez alkalomra Abáról jött ide, érzékeny halotti beszédet tartott, mely hangos kaczajt idézett elő a jelenvoltak között. A bőgőnek ünnepélyes eltakaritása után kezdődött a táncz, mely lankadhatatlan jókedvvel és példás kitartással folyt egészen reggelig.”
Az olvasókat rendszeresen tájékoztatták e napokban a február végén a heves jégolvadás következtében kialakult árvízhelyzetről, amely Fejérben Ercsinél okozott sok problémát. Adonyban körülbelül száz ház dűlőfélben volt a víz miatt, a lakosság „kiszállásoltatott” és még további árhullámra lehetett számítani.
A nemzeti ünnep közeledtével a helyi kulturális élet is kapott némi előzetes figyelmeztetést. Így: „ A magyar történet e nevezetes napja kell, hogy illő tisztelettel ünnepeltesség meg minden hazafi által. Figyelmeztetjük e tekintetből a szinigazgatót, hogy márt. 15.-ike előestéjén a nagy naphoz illő nemzeties szellemü darabot adasson. legalkalmasabb erre „II. Rákóczy Ferenc fogsága”. Szükségesnek tartjuk e figyelmeztetést, ne hogy ugy járjunk mint a mult évben, midőn egy németből kiforditott darabbal akarták a kegyeletet leróni.” A korban kedvelt énekesnő, Krecsányi Sarolta is megkapta a magáét, fehérvári búcsúelőadása a kritikus szerint igen gyengére sikerült – pedig annyira mégsem lehetett rémes, mert a művésznő elutazása után még a korábbinál is kevesebben látogatták a helyi teátrum előadásait…(Viszont a lapszerkesztő kívánsága meghallgattatott, mert az ünnepen tényleg a Rákóczi-darabot adták elő, nagy sikerrel.)
Március 6-án egy budapesti lapszerkesztő és egy Fehéráron állomásozó huszártiszt párbajozott helyben, karddal – az attak utóbbi könnyű sérülésével ért véget.
Ami a legáltalánosabb témát, az időjárást illeti, az árvíz ugyan lassan apadt a hó végére, de március közepén nagy mennydörgés és villámlás ijesztgette a fehérváriakat, 19-én pedig kemény hóesést nézhettek végig a polgárok, s a hó másnapra lefagyott. „Ugylátszik most már nem csak a köz állapotok, de a természet rendje is felfordul nálunk.” –jegyeztem meg az újságíró. Mintha csak a jövőbe, 2019-be látott volna…
Képek és videók
