Programkereső

Kipróbáltuk a város első csomagolásmentes boltját

  • 2019.10.18.

Sokan és régóta sóhajtoztak Fehérváron, hogy egy ekkora városban még nagyon elkélne egy zero waste életmódhoz illeszkedő, kimérős, vagy ún. szatyorbolt, amellyel az ország több, hasonló méretű és lakosságszámú települése már nagyban dicsekedhet. Mostantól Fehérvár is felsorakozhat közéjük: a Szedreskert elején megnyílt az első ilyen üzlet.

A teljes csomagolásmentesség természetesen illúzió: egyes termékeket egyszerűen nem lehet a szabályoknak megfelelően utántölthető csomagolásban árulni Magyarországon. De a minél kevesebb felesleges hulladék forgalmazására akkor is lehet törekedni, s a magyarországi csomagolásmentes boltok éppen ebben mutatnak példát. Ezekben az egységekben is kapható újra használható szatyor, tasak, zacskó, de akkor sincs semmi baj, ha a vásárló a sajátjával érkezik és abban szeretné elvinni az árut.

A Ligetsori boltocska nyitását érthetően nagy várakozás előzte meg, hiszen az internetnek hála a városban is nagyon sokan favorizálják a zero waste életmódot, de a régóta meglévő, klasszikus piac egyik-másik árusa kivételéve nem igazán volt olyan egység, amely partner lett volna ebben. Általában a meglévő szabályokra, higiéniára szoktam hivatkozni, holott egy csomagolásmentes boltban ugyanúgy betartanak minden szabályt, mégsem kényszerítik nejlonok közé a vevőket.

Kezdjük a konyhai alapokkal: napraforgó étolaj és több féle, fajtájú, eredetű és minőségű olívaolaj csapos üvegtartályban van a boltban, így egyszerűen a saját befőttesüvegünkbe is leereszthetünk az olajakból annyit, amennyit szeretnénk. (Ha nincs nálunk befőttes üveg, olcsón vehetünk helyben.) Szintén hozott/saját, vagy helyben vehető műanyag dobozba vásárolhatunk zabpelyhet, különféle egészséges liszteket, müzliket, és igazi finom szálas teákat is – utóbbiak közül az áfonyásnak olyan remek illata volt, hogy egyszerűen nem bírtam ott hagyni…

A hazánkban is igen népszerű tésztaételeket szintén meg tudnánk főzni kimérhető tésztákból, ezek közül paradicsommmal ízesített száraz spagettit és zöld színű, spenóttal készített száraz lasagnelapokat találtunk a polcokon – egyszerűen annyit visz haza belőle az ember, amennyit szeretne, ami az egyszemélyes háztartásokat vezetőknek és persze az ínyenceknek is kifejezetten jó hír.

Ott van aztán a nasipolc, annak nehéz lesz ellenállni. Házi puszedli, fehércsokis áfonya…Szintén dekára vihetünk a 22 százalékos holland kakaóból is.

Aki eddig azon búsult, hogy a hagyományos kereskedelemben kapható mosóporok és öblítők flakonját legfeljebb a szelektív hulladékgyűjtőbe helyezheti, annak jó hír, hogy ide nyugodtan beviheti és akár abba is pakolhat a mosószódából például, de mosódiót is árulnak és az öblítők alternatívájaként nagyon kiadós, sokáig elég mosóparfümből is tartanak a boltban – utóbbinak pici kiszerelésű, kipróbálásra alkalmas verziójával akár több illattal is megismerkedhetünk hosszabb elköteleződés nélkül.

Ami még kifejezetten tetszett: az egységben sokféle mérő-és tartóedényt tartanak. A teához, apró szemű szárazáruhoz a legkisebb doboztól kezdve árulnak alkalmatosságokat, így tényleg az egy dekás mennyiség is kiporciózható, s hozzá a dobozok 50 forinttól kaphatók.

Természetesen, ahogy említettük, vannak becsomagolt, pl. üveges árucikkek, levek, lekvárok, szörpök, de ezek üvegeit is visszavihetjük a boltba, a tulajdonosok vállalják, hogy eljuttatják a gyártókhoz ezeket, hogy ismét forgalomba kerülhessenek. A kérés mindössze annyi, hogy akár saját, gyakran használt, akár visszaváltásra hozott edényről van szó, mi is figyeljünk oda a tisztaságra.

Jó pont továbbá, hogy a tulajdonosok nyitottak és szívesen szolgálnak tanácsokkal a zero waste háztartás további fejlesztéséhez. A termékpaletta folyamatosan bővül majd, így érdemes többször bekukkantani – a saját dobozos-tasakos pakkot viszont semmiképpen se felejtsük otthon!

Képek és videók