Októberi történet: a család, akiket a Koch László utcából hurcoltak el
Sokféle 56-os történetről írhatnánk október 23-a kapcsán, de most egy olyat választottam, ami akár évekig égethette volna a fehérváriakat, olyan igazságtalan. Mégis kevesen tudnak róla, főképp a fiatalabbak. Nem sok helyen olvasni róla, hogy az 56-ban a városban is rettegett párttitkár hogyan hurcoltatott el egy családot a Koch László utcai négyszobás villából, ahova aztán ő maga költözött be. Ez éppen egy ilyen történet.
Csontos János 2002-ben írta meg az egyik országos sajtótermékben Sebes Imre párttikár és az Ausztráliába emigrált Bárdy Magda ügyét. Hogy kik voltak ők? Sebes Imre a megyében tíz évig gyakorlatilag önkényuralmat gyakorló párttitkár az októberi forradalmi események idején is, aki az egyik Koch László utcai, kívülről akkor szürkére festett, egészen jelentéktelen villában lakott jó ideig, az emeletet elfoglalva. Az eredetileg Schilingerként született kényúr 1953-ban lett vasmunkásként feltüntetve képviselőjelölt. Az MDP első titkárából párttitkárrá emelkedett Sebes úgy foglalhatta el a Koch László utcai gyönyörű lakást, hogy onnan elhurcolták az ott lakó családot: Somogyi Istvánt és feleségét, későbbi férjezett nevén Bárdy Magdát.
Magda szüleivel és testvérével Székesfehérvárott élt, övék volt a Mesevár Óvoda, egy magánintézmény. A második világháború, pontosabban az 1944-es év tragikus eseményei azonban sem őt, sem pedig kisóvodásait nem kímélték. Magdát, mint a legtöbb vidéken élő zsidót, deportálták. Először Kistarcsára vitték, majd a vonat meg sem állt vele Auschwitzig, a karjára tetovált 80 088-es számmal tért haza Fehérvárra a láger felszabadulása után és látta, hogy az egykori óvodása közül néhányan életben maradtak, de igen sokan nem…
1951 március 7-én este, gyerekfürdetés közben, mindenféle előzetes bejelentés nélkül, váratlanul rángatták ki az otthonukból Somogyi Istvánt és feleségét, Magdát. Azt mondták nekik, csak egy rövid, félórás kihallgatásra kell menniük – két és fél évig voltak távol… Mint Csontos leírja, a házaspár két és fél éves kisfia azonban ott maradt a lakásban, míg szüleit a fővárosba vitték. „A Fő utcában Magda egy kegyetlen kihallgató tiszt kezébe került, aki a veséjét rugdosva követelte, hogy tegyen vallomást, mert a férje már úgyis mindent bevallott. Amikor pedig a hölgy a kisgyermekéért zokogott, vallatója azt mondta neki: „Te büdös k…, neked már nincs gyereked. Intézetbe adtuk, ahol jó kommunistát nevelnek belőle.” Négyhetes kihallgatás után végül egy hazug indokokat tartalmazó véghatározat alapján (amely 42 év után került Magda kezébe) tárgyalás és konkrét időtartam megnevezése nélkül a kistarcsai internálótáborba vitték őket. A véghatározatot Vajda Tibor, a rettegett vizsgálati osztály teljhatalmú vezetője írta alá. Magda a férjét rendkívül összevert állapotban akkor látta utoljára, amikor a rabomobillal Kistarcsára érkeztek. Magda két és fél év múlva, a Nagy Imre-féle amnesztia idején szabadult, 58-ban Ausztráliába emigráltak. Férje sorsáról később hiába kísérelt meg felvilágosítást kapni az ÁVH-tól. Ma már tudható, hogy Somogyi István fél esztendőn belül halott volt: mint néhány éve a Belügyminisztérium irataiból kiderült, „bántalmazás következtében”.” (István 1951. augusztus 25-én, tizennégy óra negyvenöt perckor a Mosonyi utcai rabkórházban halt meg. A halál oka belső vérzés volt, holttestét a későbbi hosszas keresés nyomán sem sikerült soha fellelni, valószínűleg valamelyik közeli tömegsírban nyugszik.)
Sebesék tehát elfoglalták az elhurcolt Somogyiék lakását, saját, éppen két és fél éves fiukat is beköltöztetve. Magda kisfiát, Somogyi Ivánt valóban intézetbe kívánták tenni rabtartói, de hozzátartozóinak önfeláldozó küzdelem árán sikerült magukhoz venniük a kisfiút. Jutalmul őket is kitették otthonukból. Iván évtizedek múlva, már Ausztráliából hazatérve szerette volna pár percig újra látni legalább gyermekkora bútorait – ezt azonban az 1956 után Budapestre költözött Sebesék megtagadták tőlük – írja Csontos János a már említett cikkében.
Magda Ausztráliában ismét férjhez ment, Bárdy Tamáshoz, Iván fia pedig ügyvéd lett, Ivan Somersként ismerik. A bolygó másik felén édesanyja a nehéz újrakezdés után a közösségnek szentelte további életét, kiemelten karolta fel az egyedülálló időseket és a hátrányos helyzetű gyermekeket, s áldozatos munkájáért a rangos Order of Australia kitüntetést is megkapta új, választott hazájától. Története komoly nyomozásos krimibe fordult, mikor Sidneyben megpillantotta egykori kihallgatóját-kínzóját, az ott hamis papírokkal fogorvosként praktizáló Vajdát. Az ezután bekövetkező események valóban filmbe illőek, s folyamatos pereskedésben folytatódtak a felek között, s bár az igazság kiderülhetett végül, Magdáék sosem kapták vissza Székesfehérváron, amitől jogtalanul megfosztották őket. Sosem kapták vissza ingatlanjukat és ingóságaikat. Czetz Balázstól, a megyei levéltárnak a Sebes-önkényuralomról a megyei sajtóban is cikket jegyző vezetőjétől érdeklődtem, melyik villa volt pontosan a drámai események, az elhurcolás színhelye, de a történetírás egyelőre nem szolgálhat pontos adatokkal erről, feljegyzések nem maradtak fent. Sebes Imre a házból 1956 novemberében, a fordulat után elmenekült (állítólag a pártkasszával), utána egy Gonda nevű új pártember költözött oda – évekkel később sikkasztást bizonyítottak rá és öngyilkosságot követett el.
