Ilyen volt az Omega belülről
A legendás zenekar utolsó hangmérnökével beszélgettünk
A székesfehérvári, de jelenleg egy Fejér megyei faluban élő Fekete Gábort sokan felismerhetik a Királyok Városában, nagyobb zenei események kapcsán. A zenéléssel és rádiózással is sokáig foglalkozó Gábor több évtizedig felelt hangmérnökként nagykoncertek profi hangzásáért – nem csak itt, de országos, sőt, nemzetközi szinten is. Vallja, hogy a szakma nem csak a technika ismerete, a jó hangmérnöknek egyfajta pszichológusnak is kell lennie a művészek mellett. A szakember az utóbbi években éppen ahhoz az Omega zenekarhoz kötődött, amely három embert is vesztett legendás tagságából az elmúlt években. A néhány hete elhunyt frontember, Kóbor János távoztával most a csapat utolsó hangmérnöke, Fekete Gábor emlékezik arra, milyen is volt „omegásnak” lenni.
-Hogy kerültél a zenekar közelébe?
- Egyszerűen kerestek embert, engem pedig egy ismerős beajánlott a menedzsmentnek. Mellesleg korábban már volt kapcsolatom velük, még a Juventus rádiós munkám kapcsán, csak közben eltelt húsz év és már nem emlékeztek rám. Szomorú tény, hogy a jövőre a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő zenekar első hangtechnikusa, a szakmában ikonikus Nemes Laci bácsi éppen tavaly novemberben halt meg… Az én találkozásom kissé furára sikerült az Omegával: a 2019-es Aréna-koncert előtt kb. két hónappal kerültem melléjük, s mivel ők nem értettek egyet azzal, hogy a menedzsment lecserélte a következő embert, mellettem kb. úgy mentek el az első próbán, mintha levegőből lettem volna… Ám az arénás koncert után gyorsan megtört a jég. A munkakapcsolat köztük és köztem a mai napig nagyon jó. A mai napig büszke vagyok arra a mondatra, ami szerint az érkezésemmel egy idő után végre lett gazdája hangzásban a zenekarnak. És arra is, hogy egy idő után megkeresett pl. az Omega Fan Club vezetője és elmondta, hogy szerinte évek óta nem szólt ennyire jól a zenekar, mint most…
- Két évet töltöttetek el egymás mellett, hogy nézett ki a közös munka?
-Ami miatt gazdája leszel a zenekarnak, az lehet technikai, vagy emberi-baráti. Nyilván van köztünk egy generáció, klasszikus értelemben véve nem fejlődhetett ki barátság köztünk és sajnos a pandémia miatt nem is tudtuk végigdolgozni ezt a két évet. A 2019-es, év végi arénás koncert után 2020-ban májusig volt lehetőségünk próbálni, hetente találkoztunk, a próbák vidám, viccelődős hangulatban teltek. A hétköznapokban egyikőjüknek sem volt semmilyen úgynevezett sztárallűrje. Azt hiszem, közvetve talán nincs is olyan magyar zenekar, akikkel így, vagy úgy ne találkoztam, vagy ne dolgoztam volna valamennyit együtt. Az Omega tagsága egyszerűen tudta a helyét a világban és tették a dolgukat. A manapság is ismert ötösfogat már majdnem hatvan évig zenélt együtt. Azzal, hogy most a Mecky is elment, sajnos immár kimondható, hogy az Omega is elment. Ha meghal a frontember, vége a zenekarnak is. Szomorú vagyok, de inkább dühös, hogy a sors ezt így intézte. Miért történt ez így? Hiszen hivatalos búcsúja nem volt a zenekarnak akkor sem, ha tartottak kisebb-nagyobb szüneteket és jövőre ünnepelhették volna a hatvanadik jubileumi évüket. Elmaradt a pandémia miatt a 2020-as európai turné is. A hatvanadik évet is meg szerették volna ünnepelni, Mecky pedig úgy tervezte, 80-es koráig koncertezik aktívan – ez éppen a nagykoncert után lett volna -, majd visszavonul. Mindez nem valósulhatott már meg… Gondoljunk bele: egy magyar zenekar, aki egy sor világcsúcsot tartott! Minden eredeti tagjuk élt tavaly novemberig – ezt még a Rolling Stones és más hasonló kaliberű nagy bandák sem mondhatják el magukról. Plusz a volt szocialista éra legismertebb csapatáról beszélünk, akiknek először jelenhetett meg nagylemezük, akik először koncertezhettek a vasfüggönyön túl. Technikában ők hozták mindig is elsőként az újdonságokat: náluk volt először füst a színpadon, elsőként vetettek be pl. lézershow-t.
-Milyenek voltak a koncertek, te hogy érezted magadat? Ilyenkor képes-e egy hangmérnök kilépni a szakmából és csak hallgatóként figyelni a műsort?
- Korábban én is hallottam mindenféle szóbeszédet, hogy a koncertek fele gép, meg playback, a színpad oldalában ott áll a mentőautó, stb. De ezek egyszerűen nevetségesek, egy szó sem igaz belőlük. Kivételes koncerteken néha kellett egy-egy számhoz pl. szimfonikusokat bejátszani, az nyilván felvételről megy ilyenkor, de ezek egyszeri alkalmak voltak, egyébként minden egyes hang élő
volt mindig. Szerintem egy zenekart nem csak feltétlenül a pénz tart össze. Hatvan év mindenképpen szerepet játszik ebben, én azt láttam, hogy maga az Omega jelenség is nagyon komoly összetartó erő volt. Zenében én egyébként igazi mindenevő vagyok, a metáltól a klasszikuson át a rockig hallgatok mindenfélét. Az első Omega próbákon nagyon jó élmény volt, hogy előjöttek azok a nóták, amelyeket nyolc-kilenc évesen még a szüleim bakelit lemezein hallgattam. A kérdésre felelve, ha csak zenét hallgatok simán, akkor ki tudok lépni a hangmérnökségből, de ha dolgozom, akkor nem. Egy koncerten fél füllel mindig azt hallgatom, mi történik a színpadon.
-Hova helyeznéd a pályádon ezt a két évet?
-Nem is szakmailag értékelném. Az a típusú ember vagyok, aki ugyanolyan színvonalon szeretne megoldani egy falunapot is, mint egy nagykoncertet. Nagyon sok minőségi zenekar van Magyarországon, de nyilván igen, az Omegával együtt dolgozni valahol a szakma csúcsa. Nem a technikai részét nézem, hanem az élményt. Olyan ez, mint ahogy a reklámban is mondják: megfizethetetlen…
Kép forrása: Fülesbagoly.hu
