Ami szétvált, összetartozik
Még a hétvégén látogatható egy remek képzőművészeti tárlat a Csók Képtárban
Bár már jó pár hete megnyílt, a nyári szabadságok, távollétek, egyebek miatt csak most nyílt alkalmam megnézni a Csók István Képtában még augusztus 29-ig látogatható „Összetartozunk” című kiállítást. A Magyar Nemzeti Galériában Fehérvárra utaztatott anyag remek darabokat tartalmaz, miközben nélkülözi a Trianon-emlékezetre jellemző didaktikusságot. A sokféle műből álló összeállítás azonban e nélkül is hat.
Trianont, mint témát már annyi megközelítésből láthattuk az elmúlt egy évben: a politikai erőszak által elszakított magyarlakta területek hétköznapi életéből azonban a képzőművészeten át kapunk képet arról, mit is jelentett egyszeriben egy másik országba kerülni és ott, kisebbségben boldogulni egy annyira érzékeny terepen, mint amilyen a művészet. Mit jelenthetett az egyénnek felemelt fejjel – és ecsettel – tovább menni és alkotni, milyen műveket szülhetett a kor, amelyben a kultúra különféle eszközeivel küzdő ember előtt lényegében egyetlen társadalmi út állt: rendszerellenesnek lenni. Különösen az erdélyi művész-szcéna alkotóira várt ilyen sors, néhányuk munkáira ösztönző erővel bírt a Securitate által megfigyelt veszélyes személynek lenni, s ezt az attitűdöt aztán elrejteni a képeken… Művészettörténeti szempontból abban is újat nyújt a Csók István Képtár-beli tárlat, hogy összefoglalóan mutatja be az elszakított területeken korábban működő magyar művésztelepek – Lendva, Gyergyószárhegy, Zenta - múltját és Trianon utáni sorsát. Ezekről lényegesen kevesebbet hallhatott a művészetkedvelő anyaországi közönség, mint a híres Nagybányai Művésztelepről.
A képtár emeletén, a szokásos térelosztással még csak a nagy terjedelmű anyag felvonultatását oldották meg, de egy idősíkos/társadalmi felosztást is meg kellett valósítania a tárlatrendezőknek. A 19. század végén már aktív kolozsvári, marosvásárhelyi, vagy éppen ungvári festőművészek munkáit ezért társadalmi hívószavakkal csoportosítva mutatják be, külön vannak például a falusi életképeket, és külön a benépesülő, iparosodott nagyvárosok látványát rögzítőket – a közös természetesen az együvé tartozás és a lassú elidegenedés miatti közös frusztráció művészeti leképezése. Nem csak síkábrázolással találkozunk, néhány remek szobrot és installációt is látható a kiállítótérben.
Jómagam jó ideig bolyongtam és többször is visszatértem egy-egy egységhez, vagy valamelyik képhez, hogy megszemléljem és megérezhessem azt az életörömöt, amelyet az elszakított sors közben a művészek mégis megtaláltak magukban és felmutatnak nekünk. A zárásig hátralévő napokban érdemes kihasználni és megnézni az anyagot. A művészet néha tényleg erősebb összekapcsoló erő minden szónál és ideológiánál.
Képek forrása: teleelettel.hu
Képek és videók
