Alagútból ki, alagútba be
Májusban már két éves lesz a székesfehérvári Vasútmodell kiállítás. A Táncsics Mihály utcai alagsori intézménybe lelépcsőzve igazi „úúúú”, meg „áááááá”, meg „aztaaaaa” élménye van a látogatónak és igazán csak a lelki beállítottságunktól függ, hogy korosztálytól függetlenül ne lelkesedjünk hangosan és leplezetlenül a több terepasztalon futó vonatocskák láttán. A civilben (már úgy értve, a terepasztalokon kívül civilben) fotós és kétgyermekes apuka megvalósult álma már eddig is sokakat elvarázsolt, ráadásul Tósoki Attila és a létrehozásban társ Varga Zoltán folyamatosan bővíti a látványosságot.
A két modellező pontosan öt hónapot dolgozott azzal, hogy a 2015. májusi megnyitóra tökéletesen nézzen ki a fehérvári vasútállomás kicsinyített mása. Ám a munka ezzel nem állhat meg: Attila azóta is többször kiegészítette az asztalokat, hol új kis figurák, alakok, hol épületek készültek el hozzá. Az a szép az egészben, hogy a hétköznapi élet apró sajátosságai (javában építkező brigád, hegyi gyógyszálló, kertjét kapáló gazda) éppúgy leképeződnek itt, mint a helyi vasút lassan eltűnő elemei (a lebontott irányítótorony), vagy most is látható, jellemző részletei (vasútállomás előtti elárusító „gomba” büfé, traxisdroszt, buszforduló, stb.) A felnőttek az átalakuló környezet itt még meglévő épületei, részletei felett nosztalgiázhatnak, a gyerekek pedig gyakorlatilag felülről láthatnak a város fontos helyszíneire, mintha óriások lennének Liliputban.
Tósoki Attila ma már maga is két gyermekes apuka, így nagyon jól tudja, hogyan érdemes közelíteni az 150 centiméter alatti kiállításlátogatóhoz. Ha kérdeznek a „múzeumos bácsitól”, szívesen és készségesen válaszol, de nem nyomakszik az előtérbe, s kezd el kéretlenül magyarázni, ha azt látja, valaki gyermeki örömmel merül bele az apró vonatok nézegetésébe s onnan úgysem lehet egykönnyen kirángatni. Sokszor érkeznek apukák kisfiúkkal – megfigyelhető, hogy először óvatosan, együtt kezdik felfedezni a terepasztalok kis részleteit, majd egyre inkább önállósodnak a különböző életkorú felek, s míg az apukák felidézik, milyen is volt kiskorukban a saját, talán karácsonyra kapott vonatkészletükkel játszani, a kisfiúk saját maguk deríthetik fel a modellezés szenvedélyét azáltal, hogy a terepasztalok vonatkáit egy-egy kapcsolóval irányíthatják. Minden bizonnyal nem egy kisgyerek kapott már kedvet itt ahhoz, hogy egyszer ő maga is modellezővé váljon.
A várossal kötött együttműködés értelmében az óvodás és iskolás csoportok (10 fő felett) ingyenesen látogathatják a kiállítást. Mint azonban Attila az eddigi ovis csoportok listáját mutatja, eddig csak a bátrak jöttek, sok óvoda egyelőre nem volt a vendégük, bár erre talán csak a távolság lehet magyarázat egy-egy oktatási intézmény esetében. Az óvodások mindig lenyűgözve nézik a síneken futó mozdonyokat, a terepasztalok jellemzően nem kizárólag fiúknak készültek, s nem is csak őket lelkesítik. A modern technológia kicsinyített megfelelője, a sínek és kiegészítő környezeti elemek precíz elhelyezése, hogy egyszerűbben fogalmazzunk: az egész összhangja és bája a látogatók legtöbbjének kifejezetten élményszámba megy, kortól, nemtől függetlenül.
Bár a folyamatos fejlődés azt feltételezi, hogy a Vasútmodell kiállítás egyszer, talán egy nem is olyan távoli időben kinövi magát és másik helyszínre kell költöznie, míg a Táncsics utcában működik, keressük csak fel – akár gyerekkel, akár csak úgy, felnőttként. A szépen kivitelezett asztalok és a főszereplő vonatok mellett a gyermeki rácsodálkozás őszinte öröme is a miénk lesz.
