Kiállítás született...
Húúúú-élmény számomra egy festőművész műterme: a vázlatok, a palettára kinyomott festékek szép színei, melyek együtt már így is olyanok, mint egy kortárs festmény. A terpentinnek, lenolajkencének és magának az olajfestékeknek a jellegzetes illata… Jó figyelni, amint egy művész alkot: miként itatódik át az üres vászon színekkel, s lesz a festéktrutymóból távolabbról nézve ember, macskakő és ház.
A Szent István Művelődési Házban járva viszont részese lehettem egy kiállítás születésének. Sokszor voltam már kiállítás-megnyitón, de sosem láttam még a kulisszák mögé. Egy kicsit mindig félek az illúzió-vesztéstől. Egy ismerős srác története jut eszembe, aki egészen addig félt a lányoktól, míg bűvész produkciójával fel nem lépett egy éjszakai bárban, ahol együtt öltözhetett a go-go görllel a sörös rekeszek árnyékában. És a gyönyörű nő, mellbimbóján a fényes csillaggal, a jelenlévő férfiak vágyainak megtestesülése a valóságban… egyszerűen büdös volt. Amikor eltűnnek a mesék az ember életéből és marad a realitás, az néha fájó, bár jó is lehet, mert a realitást könnyebb kezelni, nem társul hozzá elfogódott reszketés.
A Szent István Művelődési Házban tehát egy kiállítás születésére akadtam. Kovács Árpád festőművész járkált egy nagy létrán fel-le, fúróval a kezében, miközben a Ház dolgozói a nagyméretű képek vízszintességét figyelték vagy a létrát tartották alatta. Elolvastam a kiállítás címét: „Semmi különös” – ahhoz képest egészen mesés képeket láttam felrakás közben. Nem két pötty, három vonal és egy döglött macska, hanem egy mesebeli vonulat. Különösen egy balatoni kép tetszett nagyon, azt szívesen nézném otthon is, bár betakarná a nappali egész falát. Levadásztam Kovács Árpádot a létráról, és megkérdeztem tőle:
- Miért „Semmi különös” a kiállítás címe?
- Az eredeti szándékom az volt, hogy olyan tájképeket fessek, amiben nincs semmi különös. Hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem is olyan egyszerű küldetés. A „gond” a semmi különösség megőrzése volt. Kiválasztottam például egy poros földutat és azt kezdtem festeni. De amint engedtem a belefeledkezésnek, úgy itatódtam át a játék, a ritmus, a számomra kedves arányok, harmonikus színakkordok létrehozásának igyekezetével. Így mikor a nap, és a szúnyogok már egyáltalán nem támogatták a tevékenységemet, letéve az ecsetet azon kaptam magam, hogy fuccs a semmi különösségnek. Szándékosan más évszakot választottam. „Ne legyenek lazacszínű esti fények, ezerárnyalatú poros gizgaz. November és köd – ez kell nekem!” – gondoltam. Aztán végül úgy magával ragadott a novemberi jellegtelenség, és az, hogy a hideg miatt az agyam teljesen lelassított minden felesleges életfolyamatot a festés fenntartásának érdekében, hogy pont ez az állapot vezetett megint a különlegességhez, amit úgy elkerülni vágytam. Be kellett látnom, igaz a mondás: „Semmi sem semmi”. Ahhoz, hogy abszolút jellegtelen képet alkossunk, le kellene mondani mindenről, amiért az emberben az alkotás igénye valaha is felmerült. Vagyis le kellene mondani az…. élet élményéről.
Jakubek Tibornét, a Szent István Művelődési Ház igazgatónőjét is megkérdeztem erről.
- Miért éppen Kovács Árpádra esett a választása?
- A Szent István Művelődési Ház egy olyan központi hely, műhely, amely sokaknak nyújt lehetőséget arra, hogy együtt legyenek és találkozzanak, szép környezetben. Árpi képei a Szent Imre termet díszítik majd. Ebben az impozáns teremben gyakran oktatás is folyik, nem mindegy tehát, hogy milyen hangulatban kell akár 8-10 órát is itt töltenie az embereknek. A színeknek hatása van a lelkivilágunkra. Amikor elmélkedünk, kikapcsolunk, öntudatlanul is átadjuk magunkat egy másfajta dimenziónak. Nagy szükségünk van a szépségre, s arra, hogy a körülöttünk lévő épített környezet marasztalóan hasson ránk. A képekben rejlő rend által bennünk is létrejövő lelki egyensúlyra.
Hallgatom az igazgatónőt, és arra gondolok, hogy ha már nincsenek mesék, ellenben marad a realitás, az abban való elmerülés ismét mesét teremt. Kovács Árpád szerint a körülöttünk lévő élet –legyen az gizgaz, domb vagy kolompszó – egyszerűen magával ragadó. Annyira remélem, hogy ez a hozzáállás a képek megtekintése által beszívható! Körbejárok, szimatolok, mélyeket lélegzem és elmondom, hogy a Szent István Művelődési Házban megnyílt egy új állandó kiállítás, ahol Kovács Árpád festőművész képei láthatók. A kiállítás megtekinthető minden nap, a Művelődési Ház nyitvatartási idejében.
