Szemes Erzsi Fehérvárja
Novellafüzér igen ritkán jelenik meg a Királyok Városának hátterében, pedig az emlékezetekben igen sok jellemző, helyi sajátosságú, a város sziluettjét, egykori lakóit bevonó történet létezhet még. Tóthné Szemes Erzsébet nyugdíjas könyvtárvezető szerencsére idén vette a fáradtságot és megjelentette saját történeteit. Némelyikben akár magunkat is felismerhetnénk.
Szemes Erzsi – egyszerűen ez áll A forgó fejű baba című novellafüzér címlapján. A nyugdíjas könyvtárosból író lett, s írói név. A kötet tavasszal Sárbogárdon jelent meg, a szerző magánkiadása. Egyfajta közlésvágyból született visszaemlékezés-sorozat, gyerekkori emlékek hűen, fikciósan visszaadott tárháza.
Szemes Erzsi ugyan Karcagon született, de szülei apró korában már Fehérvárra költöztek a háború utáni nyomor elől menekülve. Apja a Tolnai utca – Sütő utca elődjét jelentő házacskák egyikében nyitott asztalosműhelyt, amely illatokban, látványokban kiapadhatatlan forrást jelentettek a kislánynak és húgának.
– Sütő utca elődjét jelentő házacskák egyikében nyitott asztalosműhelyt, amely illatokban, látványokban kiapadhatatlan forrást jelentettek a kislánynak és húgának.
– A műhelyben terjengő nehéz szagokat ugyan nem szerettem, mert csak fulladni lehetett tőle, de mikor apám gyalult, mindig ott ültem mellette. Ma is az orromban van a frissen lehullott forgács illata…
Erzsit édesanyja – saját be nem teljesült vágyai beváltójának – tanítónőnek szánta, de mint kisiparos lánya, s így „másféle származású”, végül inkább népművelő-könyvtáros szakot végzett Szombathelyen. Mint mondja, a pályafutására leginkább az volt jellemző, hogy bárhol is kezdett el huzamosabb ideig dolgozni, minden pozíciót, intézményt megszüntettek, kiszerveztek, összevontak alatta. Vidéki könyvtárosként (sokáig működött Polgárdiban) nagyon szeretett a gyerekkel foglalkozni. Közben férjhez ment és ő is háromgyermekes anya lett. És mindig írt, igaz, évtizedekig inkább csak fejben. Kitalált meséit szívesen hallgatták elalvás előtt a saját csemetéi – ma már bánja, hogy akkor nem jegyezte le ezeket a történeteket is.
Mint fehérvári könyvtárosnak, alkalma nyílt a megyei jelentőségű intézmény történetét megírni, de a szakmunkát manapság talán csak a könyvtáros szakma jegyzi, a nagyközönség figyelmét elkerülte. Erzsi a mai Széna téri könyvtár vezetőjeként ment végül nyugdíjba, de még négy évig visszajárt segíteni félállásban. Hiába, aki könyvtárosnak születik, az szerencsére az is marad.
A pihenésre szánt évek alatt aztán elementáris erővel tört felszínre benne a vágy: elmondani, elmesélni a történeteit! Két unokájának amúgy is talált ki meséket, Liza unokája pedig kiapadhatatlan tárháza a mókás gyerek-sztoriknak, de Erzsi felnőtteknek is akart mesélni. Közel hetvenévesen kapta azonban a sorspofont, agydaganat formájában. Még a műtét előtt kiadásra tudta rendezni novelláit, de aztán hosszú kórházi kezelés és fekvés következett. Az agydaganat, majd a sugárkezelés éppen azt veszi el az embertől, ami szerzőként annyira a sajátja: a kifejezésmódot és az emlékeket. A mai olvasók örömére
megjelenhetett A forgó fejű baba. Remélhetőleg sok olvasója lesz – a borítón látható címadó figura pedig valóban létezik: kislányként kapta a szerző, akinek még rengeteg írói terve van. További mesék.
(Köszönet a Tolnai utcai fiókkönyvtár dolgozóinak és Horváth Hellának, a Budai úti fiókkönyvtár munkatársának a cikk elkészültéhez nyújtott segítségért.)
