Debütáló prikulicsok, azaz fejest ugrani a flow-ba
|
|
|
Az első premier után készült felszabadult csapatfotó |
Ősszel igazi üde színfolttal bővült a helyi gyermekszínjátszó paletta, a Szabad Színház rendezőjének, Nagy Juditnak a vezetésével ugyanis működni kezdett a Prikulics színjátszócsoport. A Szabadművelődés házában dolgozó kompánia december közepén tartotta az első „prömiert”, s a javarészt szülőkből és rokonokból álló közönséget nem az elfogultság jogán sikerült levenni a lábáról, hanem egy valóban jópofa, színes, minőségi előadással. A rendező-ötletgazdát a nagy esemény után kérdeztük, már a 2016-os terveikről is.
- Miért alakítottál gyermek színtársulatot?
- Mert minden gyermekelőadásunk után voltak gyerekek, akik előretolták a szüleiket, hogy kérdezzenek meg, lesz-e gyerekcsoport. Mindig azt mondtam, hogy szeretnénk, gondolkodunk, talán szeptembertől... Aztán most szeptembertől annyian állítottak be, hogy már nem tudtam nemet mondani. Meg egyébként is kell az utánpótlás. És, ahogy Bodor Ádám írja a „Prikulicsok” című kis kétpercesében, ha csöngetnek, és az ajtó előtt prikulicsok várakoznak, be kell engedni őket, mert : „Ha valakinél prikulics vár bebocsátásra, az kivételes esemény, vegye megtiszteltetésnek.”
- A társulat nevét Erdélyből vetted. Mennyire szolgált rá a névre az eddigiekben ez a kis csapat?
- Igen, a prikulics ma már a Wikipédián is szócikk. Az élénk gyermekeket hívták így nálunk otthon, így többek között engem is. És ott volt a fent említett Bodor Pál novella. Ők is ilyenek, „átváltozásra képes kis amorf lények”.
- Hogy látod, mennyiben más a gyerekekkel dolgozni?
- Az első látványos különbség, hogy nagyon korlátos a figyelmük. Azaz nekem nagyon kevés időm van, amikor hatékonyan lehet velük dolgozni. Ezért nagyon ügyesnek kell lenni az időbeosztásban. Emiatt kértem fel Nyáry Beát, hogy legyen a társam; ő segít a fejlesztésben és csapatépítésben. A próba első felében ő ráhangoló foglalkozást tart, hogy aztán én tudjak hatékonyan dolgozni.
- Túl vagytok az első bemutatón (Tordon Ákos: A Semerre utcai hóemberek című meséjének átdolgozásán). Visszatekintve: mennyire volt nehéz megértetni velük a felnőtt szempontokat? Mennyire szóltál bele a dolgokba és mennyiben adtál nekik szabad kezet?
- Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Értelmeztük a mesét, és megbeszéltük a karaktereket. Előbb voltak meg a karakterek, mint a szövegtudás, és ez jó, mert nem lehet kiesni a szerepből. Rengeteg ötletük volt, és én hagytam, hogy mondják, és ahol csak lehetett beépítettük ezeket. Szerintem nagyon ráéreztek az alkotás örömére. Én egyébként azt hittem, sokkal jobban fognak izgulni az előadáson, de nem, nagyon élvezik. Ez a „flow”, ez a lényeg.
5. Mit tanít, fejleszt egy kisiskoláson, ha színtársulatban dolgozik?
- Először is önbizalmat nyer. Megerősítjük őt abban, hogy ő nem „marslakó”, ahogy eddig gondolta magáról, vagy amilyen visszacsatolásokat kapott az iskolai környezetéből. Másfelől egyfajta szellemi, érzelmi sikerélmény is éri, hiszen neki ez a közege, itt érzi jól magát. Harmadrészt sokkal javul a koncentrációs készség, a kifejezés változatosabbá válik, magabiztosabb lesz a kommunikációban, a kapcsolatépítésben, és jobban teljesít, ha szokja a nyilvános szereplést, pl. a felelésnél nem izgul, nem esik pánikba, a problémamegoldó készség kifejlődik, és megtanul csapatban működni. Most például rögtön a második előadáson be kellett ugrani egy szereplő helyett, és ez egy órával az előadás előtt derült ki. Több részfeladatra szedtük szét a szerepet, és felosztottuk, melyik jelenetben ki pótolja a hiányzó szereplőt. Nagyon szépen megoldották, nem pánikoltak, nem nyavalyogtak, a feladatokra koncentráltak. És ez már nem más, mint a „workflow”, a csapatmunka.
- Milyen darabokat tervezel színre állítani 2016-ban?
- Több terv is van. Szeretnék velük népmese feldolgozásokat is csinálni, de királyos, királylányos történeteket is, amit esetleg nyáron is elő lehetne adni.
- A munkában több segítőd van, igazi csapatmunka folyik. Ez mennyiben könnyíti meg a rendező dolgát?
- Én magam is szeretek csapatban dolgozni. Nagyon jó, hogy van Bea, és nagyon jó, hogy néhányan a felnőtt csoportból is bekapcsolódnak, hiszen pont az átvezetés a cél. De még ennél is jobban örülök annak, hogy vannak olyan szülők, akik velünk együtt komolyan veszik a játékot – mert ugye játszani csak komolyan lehet - és ez nagyon fontos visszajelzés a gyereknek. Ha látja, hogy a szülei komolyan veszik, megbecsülik, amit ő csinál, sőt, segítik minden módon, az még nagyobb teljesítményre sarkallja őt. Ha a szülők lebecsmérlően nyilatkoznak arról, amit ő csinál, pl. azt mondja, hgy a gyerek ”ott bohóckodik hetente”, egy idő után elbizonytalanodik, és ő is csak haszontalanságnak fogja venni, amit addig komolynak gondolt; és sajnos utána még sok minden mást is…Ezért mondják a pszichológusok, hogy a gyerek játéka mindig komoly, azt nem lehet elbagatellizálni. Nagyon erős indíttatással kell rendelkezni ahhoz, hogy valaki egy kontraérdekelt közegben teljesítsen gyerekként. Ezért is jó, ha később a mostani prikulicsok bekerülnek a felnőtt csoportba, mert látják majd, hogy nem csak én, más is komolyan veszi a véleményüket. Természetessé válik, hogy náluk sokkal idősebekkel együtt gondolkodjanak, játsszanak, vagy éppen vitatkozzanak- mert így mennek előbbre a dolgok. Szerintem vitakultúrát, játékkultúrát, viselkedéskultúrát, pszichológiát, esztétikát éppúgy jó tanulni, mint színházkultúrát, művészettörténetet, és történelmet, miközben pedig valójában játszunk.
