A kapitány titkát kutattuk Fehérvár legújabb szabadulószobájában
Szinte napra pontosan 417 évvel Fehérvár török bevétele után bevetettük magunkat a történelmi eseménynek emléket állító új fehérvári szabadulószobába. Négyen csajok – 15-50 év között – indultunk neki a kihívásnak, aminek különös ízt adott, hogy a helyi történelem eseményeibe kaphatunk bővebb bepillantást. Lássuk tehát, mi is történt ezen az estén!
A kapitány titkai elnevezésű szabadulószoba kellemesen autentikus helyszínen, a Hiemer ház alagsorában van – az ódon kövek és a sejtelmes megvilágítás egyből századokat repít vissza az időben, s így jól eső izgalommal várjuk a kaland kezdetét. Éppen ezért érthetetlen, miért nem gondoltak a kitalálói arra, hogy ha ténylegesen, azaz fizikálisan nem zárják be az embert egy bizonyos, bármilyen légköbméternyi helyiségbe, akkor gyakorlatilag máris oda az illúzió. Itt ugyanis nincs effektíve bezárás, nincs lakat, nincs figyelmeztetés, hogy ha nem sikerül megoldani a végső rejtvényt, akkor örökre foglyok maradhatunk és két hét múlva az épületben esetlegesen megbúvó patkányok rágják majd le maradék porló húsunkat a csontjainkról. Igazából érdemes ezen a hiányosságon mielőbb túltennünk magunkat, mert 1. haladnunk kell időben, hiszen a kihívás ekkor már elkezdődött, 2. nem azért vagyunk egy modern, rugalmas és karakán kor gyermekei, hogy egy ilyen tényezőn felül ne tudjunk emelkedni, a ránk váró további élvezetek kedvéért.
Mellesleg nem könnyű úgy írni egy szabadulószobáról, hogy ne lődözzek halomra poénokat, de azért megpróbálom.
A kövekkel kirakott pince nagyon szép helyszín. A játék kitalálói ügyeltek a részletekre, a látványt különösen kidolgozták, az eszközök is változatosak. A szabadulószobák sokaságát megjárt vendéget hamar el tudja kedvetleníteni, ha minden rejtvény ugyanarra fut ki, teszem azt keress egy kulcsot és old meg a rejtvényt, az majd elvezet egy újabb kulcshoz, és az újabb rejtvény birtokában újabb kulcsra lelsz majd, aztán még újabbra és így tovább. Ez egy idő után irtó unalmassá tud válni. Így a kapitány titkait tekintve üde változatosságot jelentett, hogy nem egyfolytában lakatokkal, zárakkal és számkombinációkkal kell itt folyamatosan bíbelődni, hanem egyéb gyakorlati megoldások után is kiált a játék – e ponton például egy ismert gyerekjáték típusra gondoljunk, de nem árulhatom el, melyik az.
A történelmi keretet a játék legelején szöveges táblán olvashatjuk el – a szövegmennyiség nem túlzó, arányos és érdekes. Azonnal fel is kelti a figyelmünket, évszámokat próbálunk belőle memorizálni, hátha kelleni fognak a játékban. Nos, nem fognak. Cseles. A kerettörténet szerint a város elestekor Wathay és tisztjei török fogságba esnek, s most éppen a döntésre várnak, mely sorsukat akár örökre is megpecsételheti. Csak hatvan percük van, hogy megtalálják a szabadulás útját, de ehhez fel kell fedniük a rejtvényekkel teli szoba titkait.
Kifejezetten tetszik, milyen erősen építettek a művészetre: a falakon festmények, metszetek, ezzel is közelebb kerülünk a nevezetes történelmi eseményekhez, de csak eddig és nem tovább. Utólag, az ott töltött időt elemezve éppen ezt tartom az egyik fő hiányosságnak ebben a szabadulószobában: többet ígér Wathayból és a helyi történelemből, mint amennyit végül kapunk. Kifejezetten vártam volna, hogy a számzáras kódokat például a fehérvári török megszállás dátumaihoz igazítsák, hiszen ez remek alkalom lett volna arra, hogy az izgalom és a felfokozott idegállapot pillanataiban akár örökre bevéshessük ezeket elménkbe.
A játékban jól lehet haladni, folyamatosan tartogat kihívásokat, számunkra azonban túl hamar véget ért. Bár nem vagyunk kifejezetten haladók ilyesmiben, de 31 perc alatt „kijutottunk”, azaz a játékidő fele alatt elértünk a megfejtésig. Igaz, játékmesteri segítséggel. Segítséget kérni nem szégyen, azt azonban rosszul éltük meg, hogy a segítséget olyan következetlenségek miatt kellett igénybe vennünk, amely a játékszabályok előzetes alaposabb tisztázása esetén nem lett volna feltétlenül szükséges. Ettől eltekintve mind a négyen úgy szabadultunk ki, azzal az érzéssel, hogy megérte, megkaptuk, amiért jöttünk: az adrenalinlöketért és az élményért. Sőt, javaslatom az a fejlesztőknek, hogy ne álljanak meg itt, bővítsék a kétszeresére tartalomban a Wathay szabadulószobát, mert rengeteg potenciál van benne még. (Ahogy láttuk, hely is lenne hozzá, hiszen a pince másik fele, lepellel elfüggönyözve 21. századi csocsóasztalokat rejtett...).
Összesítés:
Koncepció: 10/10
Kaland, élvezet: 8/10
Megjelenés, dizájn: 10/10
Játékvezetés: 9/10
Történelmi környezet: 6/10
Ár: 6000 HUF/max. öt fős csapatok
