Programkereső

Fehérvárnak is van világítós adventi naptára

  • 2019.12.12.

...most már Feketehegyen is

Szívet melengető kezdeményezést indítottak be Feketehegyen: december 24-ig minden este más család ablakában villannak fel az adventi fények, így bármelyik este sétál, jár az itteni utcákban, előre kihirdetett helyszínen megfigyelheti az új kivilágítást és a megvalósító szomszéd jóvoltából még egy kis finomsággal is megvendégelik.

A karácsonyt – család ünnep mivolta miatt – nem igazán szoktuk a szomszédsággal, a mellettünk élőkkel kapcsolatba hozni, holott a szeretetet bárki felé közvetíthetjük, szerencsére sokan így is tesznek. A feketehegyiek összefogása azonban az egész város számára példaértékű lehet – ők tették fel ugyanis Fehérvárt a Google-n megtalálható térképre, amelyen az ország világító adventi kalendáriumait tüntetik fel. A néhány éve Solymárról indult kezdeményezés nyomán ma már Magyarország számos településén felgyulladnak esténként a „szomszédfények”. Fehérváron ugyan volt már eddig is ilyen hagyomány, Kisfaludon és a Sóstói lakótelepen is évek óta űzik (idén is kidíszítették az ablakaikat az itt élők), de Szemeti Ottiliának köszönhetően került a város az említett térképre, a korábbiakat nem hirdették meg ennyire nyilvánosan a kezdeményezők. Az angoltanárként is dolgozó Ottilia szintén sikeresen szervezte meg a közeli utcákban lakó ismerőseit, s kezdték el december 1-jén a családi házak fénnyel dekorálását. Az első adventi kalendáriumi ablakot a Pityer utcában, a virágboltnál csodálhatták meg a feketehegyiek, a meglepetésként készített dekoráció sötétedéskor borult igazán fénybe. Ráadásul minden naphoz szívhez szóló kis üzenet is járul a szomszédoknak a kitett finomság mellé, az első adventi fényekhez Teréz anya szavait vihették magukkal útravalóul az emberek.

„Mosolyogjatok egymásra, a férjetekre, a feleségetekre, gyermekeitekre, válogatás nélkül minden embertársatokra – s ez segít majd, hogy kibontakoztassátok egymás iránti szereteteteket.”

Aki kisgyerekkel sétál a városrész adventi kalendáriumánál, biztosan talál az aprónépnek némi finomságot, a közmegegyezés szerint ugyanis egy kis édességet is tesznek ki a szomszédok egymásnak. Az itt működő Damniczki cukrászda is részese volt a kalendáriumnak, akkor az egység előterében hagyták ott az „angyalkák” a finomságot…Máskor hatalmas, kivilágított lufi, erkélyre mászó Mikulás, tetőn szánkázó szarvasok, vagy egyéb színes látványmeglepetés gyönyörködtette az arra sétálókat.

A városrész csudálatos kalendáriuma, remélhetőleg, további követőkre talál a következő években és további városrészekben csodálhatjuk meg a jószomszédi viszony fénylő bizonyítékait.

Fotók forrása: Facebook\Fehérvári vagyok!

Képek és videók