Programkereső

Ebből a fülig szerelemből nem lehet felnőni

  • 2021.04.22.

Egy frissen nyílt fehérvári animeboltban jártunk

Ha a pandémia több mint egyéves időszaka alatt fennmarad egy vállalkozás, akkor bólogatunk, hogy ügyes, vagy szerencsés. Ha még valamennyit növekedni is tud, találgatjuk, hogyan csinálta? De ha egy vállalkozó a vírushelyzet kellős közepén nyit üzletet, ráadásul egy szubkultúrára épülő bizniszt alapít, akkor legalábbis a csodájára járunk. Dér Virág Borbála viszont nem habozott, mikor kedvenc hobbiját és gyűjtőszenvedélyét végre ötvözhette a kereskedelemmel. Érthető izgalommal toppantam be hát a Bona Figura Animebolt és Műhely Kálmán udvar-beli egységébe.

Kép készítője: Dérné Sohonyai Ilona

Nagyon kedvelem azokat a boltokat, amelyek már belépéskor árasztanak egyfajta megkapó hangulatot. Dér Virág Borbálának a Távírda utca közepén, a Kálmán udvar hátuljában megbúvó pici üzlete éppen ilyen: a kirakatban csupa érdekes holmi, odabent pedig az alapító-tulajdonos mosolyogva fogad. Virág nagyon kommunikatív és lelkes, ha szeretett japán anime figuráiról beszélhet, viszont kerüli a hobbijukat hivatásuknak tekintők szokását: nem telepszik rá vevőire a saját, a témában kétségkívül sokkal nagyobb tudásával. Ha kérdezik, természetesen válaszol, de nincs az érdeklődőnek az az érzése, hogy adekvát útmutatás helyett negyedórás kiselőadást kap, mély szakmai töménységben.

Pedig Dér Virágnak minden alapja meglenne a szakmai alapra, többféle szempontból is. A korábban a városi bolhapiacon, de a helyi ünnepi vásárokban is gyakorta feltűnt, standján jellegzetes, saját készítésű drótékszereit árusító fiatal nő ugyanis több mint fél tucat nyelven író-olvasó asszíriológus bölcsész. Bár fontos megemlíteni, hogy Virág a nevezetes ifjúsági regényíró, Sohonyai Edit keresztlánya, és tizenéves kora óta ő maga is ír a baráti körének és az asztalfióknak, arra komolyabban mernék fogadni, hogy nem sok olyan fehérvárit ismernek, akit a sumér ékírás avatott ismerőjének nevezhetnék rajta kívül. Ezért első körben természetesen erről beszélgettünk.

- A „mi akarok lenni" kérdés számomra igen képlékeny volt mindig is -meséli Virág. -Óvodásként természetes óvó néni, utána tanár néni, író, búgócsiga (!!!), tanár, orvos is akartam lenni... Ehhez képest asszíriológia szakra vettek fel az egyetemre, az ELTE-re. Pedig pillanatnyi elmezavar volt; háromszor is felvettem a listámra, majd az első helyre tettem, és úgy hagytam. Egyszerűen érdekelt, mi is ez – és középiskolában nagyon keveset tanulunk az Asszír Birodalomról, pedig nekem kifejezetten jó történelemtanárom volt gimnáziumban. Minden nehézség ellenére úgy gondolom, nagyon hasznos volt. Rengeteget tanultam az egyetemen, minden szempontból, nem csak akadémiailag. Talán a legfontosabb aspektusa a végzettségemnek, hogy rendszerszemléletet tanított, egy olyan megközelítést, ami gyakorlatilag minden életterületre alkalmazható. Ahhoz, hogy valaki jó legyen ezen a területen, tudnia kell felfedezni olyan összefüggéseket, amik elsőre nem egyértelműek, iszonyatos memóriával kell rendelkeznie, és el kell tudni olvasni a csúnya kézírást, ami ékjelek esetén szinte varázstudománnyal egyenértékű. Rengeteg jó tanárom volt, fantasztikus tudásúak, és csodás előadók, úgyhogy előszámlálni is nehéz a hatásaikat. Az biztos, hogy tanári módszertant úgy tanultam, hogy észre sem vettem.

A nehézségre még visszatérve: hősnőnk az évfolyamában egyedüliként végezte a szakot, de előtte-utána sem tolongtak/tolonganak a hazai asszíriológusok. Ahogy Dezső Tamás, akkori egyetemi dékánjuk találóan megjegyezte, „az asszíriológus élete küzdelem". A ritkaságszámba menő szakmáról ezek után feltételezhetnénk, biztosan könnyen helyezkedik ez a kevés diplomás, de éppen fordítva van: a minimális kutatóhelyekre és egyetemi pozíciókba legfeljebb kihalásos alapon juthatnának be a frissen végzettek. Pedig az ókori történelmi világ, a letűnt kor ma is rengeteg tanulsággal szolgálhatna számunkra. 

-Bár a mi közoktatásunk kicsit mást mond, asszíriológus szemmel nézve tényleg „ex Oriente lux", pontosabban, nem egyszerűen csak Keletről, de Mezopotámiából jön a fény. Hihetetlenül gazdag, fejlett kultúra volt, iszonytató háttértudással, legyen szó matematikáról, logisztikáról, vagy az emberi pszichológiáról. Ma mégsem hallunk róla szinte semmit, talán nem véletlenül. Nem a mi értékeinkkel kell vagy szabad mérnünk.

Virág tehát nem asszíriológusként dolgozik, így viszont volt ideje és módja kiteljesedni egy teljesen más területeken. Egyrészt avatott kezű, tehetséges kézművesnek bizonyult, másrészt végre többet foglalkozhatott a kamaszkora óta körülrajongott animés világgal.-Az animékkel, mint a legtöbb korombeli, igazából általános iskolásként ismerkedtem meg. A padtársnőm rajongója volt a Sailor Moon-nak, és imádott japán, mangás figurákat rajzolni. Egy másik barátnőm megismertetett az InuYashával, és onnantól nem volt megállás. Nem kis mértékben az animék és a játékok miatt tanultam meg gyorsan angolul. Amit szeretek benne, szerintem ugyanaz, ami miatt bárki szeret olvasni, történeteket hallgatni-nézni. Kiszabadulsz a hétköznapjaidból, és még akkor is, ha másvalaki hétköznapjait nézed csak, kikapcsol a pillanatnyi gondokból-bajokból és inspirál. Persze a vonzerő része egy, a mienktől gyökeresen eltérő kultúra is, ami mégis nagyon szerethető – még akkor is, ha talán nem minden része olyan, amit mi értelmezni tudunk. Rengeteg kedvencem van, de ha állandót kellene megneveznem, akkor az egy olyan „hős", aki talán kevésbé hétköznapi értelemben az. A Fate univerzumot különösen kedvelem, és a történetből Waver Velvet, aki Lord El-Melloi II néven is ismert, örök kedvencem volt és lesz.

A fő beszerzési forrás és hely a szubkultúra eredője, Japán. 

-A gyűjteményem Japánból érkezik, de az internet elmosta a távolságokat, a megfelelő nyelvek ismeretében bárhol beszerezhető szinte bármi. Vannak ritka holmik, amik nagy kincseknek számítanak, akár itt, akár külföldön, és nehéz hozzájuk jutni. De, ha van, amiben a végzettségem meglepő segítséget nyújt, hát ez az. Sok nyelven írok-olvasok, így több lehetőségem van, mint az átlagnak, és kellőképpen makacs maradtam ahhoz, hogy véghez is vigyem, amit igazán akarok – összegzi a siker titkát az asszíriológus-animeboltos.

A nem túl nagy, de minden holminak jól láthatóan és tanulmányozhatóan helyet, teret adó boltocskában természetesen Virág drótékszerei, nyakékei, függői, medáljai is megtalálhatóak, megvásárolhatóak. Adódik is a kérdés rögvest: mekkora levegőt kellett venni a szokatlan elhatározáshoz, hogy a nem napi fogyasztási cikkekre épülő kereskedelemhez csatlakozzon valaki és saját üzletet nyisson az általános lockdown „farvizén”?

-Éppen a járványhelyzet tette lehetővé, hogy boltot nyissak, pontosabban a következményei – mondja Virág.-  2020 januárjában váltottam munkahelyet, sajnos olyan szektorba, amelyet negatívan érintett a járvány. Így maradt a másod- és harmadállásom – utóbbi az ékszerkészítés és rajongói holmi árusítás volt. A város jóvoltából fél évig volt egy igen népszerű pultom a főutcán, és elég rajongói bázist gyűjtöttem ahhoz, hogy már merészkedjek helyet keresni egy állandó boltnak. 2021 februárjára véglegesedett, hol lesz, és bár még nagyon kis fanfárral indultunk, így is meglepően nagy a forgalmam, a kihagyások ellenére is. Eddig igen jók a tapasztalatok: az újranyitás hétvégéjén sorban álltak odakint a vásárlók, elvégre kicsi üzletünkbe nem férnek be sokan. 

Kérdésemre, kik vásárolnak japán anime és manga figurákat, kellékeket, Virág válasza egyszerre meglepő és kézenfekvő. Ez a rajongás nem lehet nem, kor, vagy bármilyen más társadalmi tényező tárgya.

-A legidősebb, kifejezetten japán holmikat, egészen konkrétan mini Chibi figurákat kereső vásárlóm, Ildi néni, jóval hetven felett jár, a legkisebbek tíz év alattiak. Szerencsére a társaságépítésen nem nekem kell dolgoznom, a hozzám járók meglehetősen önellátóak e tekintetben. Fehérváron elég kiterjedt animés közösség van, rendezvényeiken mi is részt vettünk már. Azt hiszem, a bolt egyik vonzereje éppen az, hogy magam is fülig benne vagyok az anyagban, immár huszonéve töretlen szerelemmel viseltetek iránta, és azt hiszem, ebben a tekintetben nem is szándékozom felnőni. Egyszerűen csak szeretem.

Képeket készítette: Teleélettel.hu

Képek és videók