„Misszióm, hogy vállaljuk fel egy kicsit bátrabban magunkat!”
Interjú a fehérvári masamóddal, Kántor Erika kalapkészítővel
Tudja a kedves olvasó, mi az a cloche? Hát a capeline? És mit képzeljünk el, mikor azt a szót halljuk: fascinator? Kántor Erika, akihez hétköznap délelőtt, bejelentkezés nélkül lépek be a Távirda utcai kalapos bemutatóterembe, éppen ezeknek a rejtélyes nevű tárgyaknak a társaságában fogad. A nőies stílusra Erika a saját öltözetével is ráerősít, a szalonban pedig alig győzök nézelődni, annyi szín, kiegészítő, kalapköltemény van a polcokon.
A bevezető-beli, kalaposszakmai kifejezésekre is megadjuk a magyarázatot, előbb azonban egy kis várostörténeti visszatekintés. 1920-ból Borkovits Berta kalapszalonjáról rendelkezünk egy zselatinozott ezüst fotográfiával, az éppen néptelen szalon bútorzata előtt nyolc kalapot rendeztek el a felvétel kedvéért állványokon. A város nevezetes Pete fotóműhelye által jegyzett felvétel ma a Városi Képtár Deák Gyűjtemény tulajdona, de a Magyar Nemzeti Digitális Archívum vonatkozó oldalán mi is megtekinthetjük. Borkovits Bertáról keveset tudunk, egy 1925-ös fehérvári újsághír szerint tagja volt a Székesfehérvári Nővédő-Egyletnek, neve később a Magyar Ipar Almanachjában is felbukkan, e szerint 1929-ben még bizonyosan működött a kalapszalonja az akkori Ferencz József (ma: Szent István) tér 17. szám első emeletén. Az imént említett fotográfián csodás munkáit láthatjuk, főleg a kor jellegzetes kalapformája, a bevezetőben írt cloche, azaz a harang alakú kalap tűnik fel, különféle szalagos és virágos díszítésekkel. Érdekesség még, hogy ezt a kalapformát is egy nő találta fel: Caroline Reboux molnárként dolgozott, 1908-ban született újítását előszeretettel viselték a nők egészen 1933-ig. S bizony, napjainkban ismét divatos lesz ez a forma – köszönhetően például az olyan kreatív kézműveseknek, mint Kántor Erika.
-Rajztanárként végeztem, 10 évig tanítottam rajzot, mellette egy művészeti iskolában is tanítottam – meséli a kezdetekről a fehérvári masamód. - Itt többféle technikát tanítottunk, így megismerkedtem a különböző textilek felhasználási lehetőségeivel. Családom szerint egyébként kreatív gyerek voltam. Anyukám sokat varrt, sokszor vele együtt én is bele-bele kóstoltam a kézi varrás technikájába. Édesanyám nagyon precíz nő: mindig arra tanított, hogy ne végezzek félmunkát. A varrás mellett egyéb kézműves dolgokat csináltunk közösen, később pedig egyedül is.
De a szépérzék és a kitartás korábbról kelteződött a családban: Erika nagymamái, mint ő meséli, régi vágású úrinők voltak, nem pénzügyi értelemben, inkább gondolkodás-és viselkedésmódjukban. Ez a hozzáállás öröklődött az ő gyermekeikbe, majd hősnőnkbe. Ünnepekkor, és ha az alkalom megkövetelte, a felmenők mindig adtak a megjelenésükre, s ebbe alkalmanként természetesen beletartozott a kalapviselés is.
-Az első kalapomat anyukám egy turiban vette, még kamaszkoromban. Ritkán viseltem, mert - mint tudjuk - a kamaszlányok, és ez alól én se voltam kivétel nem szeretnek kilógni a csoportnorma szabályai alól akkor sem, ha meg akarják mutatni magukat a világnak. Szerencsére főiskolás koromban olyan baráti társaságom lett, ahol elfogadott volt a különc öltözködés. Az első ösztöndíjamból, a 2000-es évek elején vettem magamnak egy gyönyörű, csokoládébarna karcsúsított kabátot, és egy színben hozzá illő extravagáns kalapot. Amikor minden lány csípőfarmerban, sportcipőben és feszülős pólókban járt… Ekkor kaptam az első direkt megerősítést – mégpedig éppen az egyik tanáromtól - hogy jó az, ahogy felvállalom a saját egyéni stílusomat. Kis kihagyás után először szalmakalapokat hordtam, illetve kendőket csavartam a fejem köré. Most már bátran felveszek bármilyen kalapot, nem csak alkalmakra. Van egy pár fejfedőm a gardróbban…
Jó, jó… De hogyan lesz az ember kalaprajongóból kalaposnő?
-Először csak kisebb kiegészítőket készítettem, ékszereket, brossokat, stb. -magyarázza Erika. -Aztán kíváncsiságból beleugrottam ebbe. Folyamatosan fejlesztenie kell az embernek magát. Nagyon sok online elérhető tanfolyam van, főleg angol nyelven. Elég időigényes, és sok speciális eszközre és anyagra van szükség. De ha az alapok megvannak, akkor folyamatosan bővítheti az ember a tudását. Legjobban egy mestertől lehet tanulni, de itthon ez sajnos egyre ritkább. Ha valaki elszánt, úgyis megtalálja az utat.
Ahogy körbe nézek Erika roppant jópofa elnevezésű szalonjában, egyből az jut eszembe, vajon miért nem hordják, hordjuk mi, nők többen ezeket a pompás darabokat? Hiszen – még akkor is, ha hozzá a ruha tavalyi, vagy éppen fast fashion - mi hozhatná meg hathatósabban az elismerést, mint egy feltűnő, „másnak ilyen biztosan nincs” kalapköltemény? Igen, tudom, tízből kilencen azt általában mondják ilyenkor: „De ha nekem egyszer nincs jó arcom hozzá! Nekem nem áll jól a kalap!”
-Azt gondolom, a kalapviselést sokan még mindig különcködésnek, feltűnősködésnek tartják – feleli erre Erika. - Az a tévképzet pedig, hogy nem mindenkinek áll jól a kalap, részben igaz, ugyanakkor meg lehet találni azokat a fazonokat, melyek megfelelnek az alkatunknak és habitusunknak. Mivel magamat független kalapkészítőnek tartom, ezért kevésbé veszem figyelembe a trendeket. Szerencsére a kalapdivat nem változik olyan gyorsan, mint a ruházati ágazat a divatiparban. Természetesen mindig jönnek be új technikák, új anyagok, új formázási módok és ezeknek végtelen kombinációja alkalmazható. A nemzetközi - főleg a brit - trendeket nézem, ott most a freeform technikák számítanak trendinek, illetve a színes bőr díszítések, a drót vázra applikált motívumok a jellemzőek, de ezek mellett párhuzamosan megmaradtak a visszafogottabb klasszikus darabok is. A selyem és organza virágok, tollak, fátylak, gyöngyök megunhatatlanok. Szívesen kutatok a nemzetközi weboldalakon eredeti vintage kalapkiegészítők után is. Ami a trendszíneket illeti, azok most inkább élénkek - bár ezeket nem mindenki kedveli.
Nos, miután volt szerencsém több darabot felpróbálni, mondhatom, nagyon feldobja a megjelenést egy zöld, borvörös, vagy éppen közepes lila árnyalatú kalap, vagy svájcisapka, mert utóbbiakból is vannak szép példányok a szalonban, sőt, Erika színben passzoló egyéb kiegészítőket, pl. fülbevalókat is tart a kínálatban.
-Én legszívesebben a saját ötleteimet valósítom meg, ezek hamarabb elkészülnek. Természetesen készítek megrendelésre is, de ha ezek nem fedik le az én ízlésemet, akkor több erőfeszítést igényel egy darab elkészítése. A legtöbb nőn a klasszikus fazonok állnak jól, amelyek nem túlságosan extrémek: tipikus téli kalap a cloche, vagy nagyobb karimájú capeline, nyáron pedig a szalmakalapok változatos formái, illetve alkalmakra az úgy nevezett fascinator-ok vagy a kisebb koktélkalapok, hajpántok.
Míg beszélgetünk, érkezik a kalaposnő egyik ismerőse, rövid hajú, pikáns arcú fiatal nő. Tipikus kalap-arc, biztosan sokféle fazon jól áll neki, s bátran is nyúl a színes holmikhoz. Megint felmerül bennem a már korábban megfogalmazódott kérdés: ha immár van kínálat, nem is akármilyen, miért nem dobjuk sutba a konvenciókat kalapviselés terén? Hogyan lehetne így is színesebbé, változatosabbá tenni a helyi utcaképet?
-Vállalkozásom missziója az, hogy a nők legyenek egy kicsit bátrabbak az öltözködés terén, vállalják fel egyéniségüket – erősít meg a gondolatmenetben Erika is. -Természetesen bárki úgy öltözködik, ahogy akar, s a nőies öltözködést amúgy sem lehet erőltetni, nem is akarom. Én magam ugyan ennek a híve vagyok, szeretem a minőségi, koromnak és alkatomnak megfelelő ruhákat hétköznap is, a magas sarkú cipőket. Emiatt kaptam már a kritikát egy barátnőmtől, szerinte ezzel inkább „öregesen” öltözködöm, de én úgy érzem, a harmincas éveim vége felé járva igenis szeretném kihasználni, hogy ebből a szempontból is NŐ lehetek, hiszen ez a legjobb időszak, amikor gyakorlatilag bármit felvehetünk.
Képek forrása: teleelettel.hu
Kántor Erika saját szelfije, az engedélyével közöljük.
Képek és videók
